A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában pénteken valamivel több mint 500 diák – köztük 60 elsős – számára kezdődött meg az új tanév.

Szabó Gábor, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta, hogy az iskolában minden a megszokott menet szerint folyik, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

Az elmúlt időszakban napi szinten kerültek nyilvánosságra az újabbnál újabb intézkedések és utasítások a minisztérium részéről. Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter közölte, hogy az egész év az oktatás mellett a nevelés és a pszichoszociális támogatás éve lesz mindazok számára, akiknek szükségük van rá. A szerb kormány által újonnan elfogadott oktatási törvénycsomag jelentős mértékben javítja az oktatási rendszer hatékonyságát, különösen az erőszak megelőzése és az agresszív viselkedésre való reagálás terén az oktatási intézményekben. A változtatások célja egyebek mellett az iskolai dolgozók felelősségének növelése és a nevelőmunka lehetőségeinek bővítése. Az újítások a diákok, szülők és pedagógusok számára is újdonságnak számítanak, ezzel kapcsolatban pedig a vélemények igencsak megoszlanak. Hogy a változtatások milyen mértékben befolyásolják az oktató-nevelő munkát, és hogyan valósulnak meg a gyakorlatban, arról a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatójával beszélgettünk:

A diákok izgatottan várják az új tanévet a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában (Juhász Kozma Szuzanna felvétele)

A diákok izgatottan várják az új tanévet a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában

(Juhász Kozma Szuzanna felvétele)

– Intézményünkben az új tanévben a minisztérium által kiadott utasítások és iránymutatások alapján haladunk. Szeptember első napját általában az osztályfőnöki órák teszik ki. A pedagógusok aktuális témákról, a lelki állapotokról, a szünidőben történt eseményekről, oktatási programról beszélgetnek a tanulókkal. Az elkövetkező első munkahét – nem megszokott módon – tematikus műhelymunkákkal zajlik. Úgy döntöttünk, hogy első osztálytól nyolcadikig minden pedagógus, praktikus módszerekkel, egy megadott téma köré építi a tanóráit. Az első hét tematikája A tisztelem önmagam és másokat címet kapta, mely során szó esik majd egyebek mellett a megbecsülésről, az empátiáról és az értékekről. A második héten – egyidejűleg a sporthéttel – pedig a barátkozás témakörét járják körül a gyermekek. Ugyanakkor a pedagógusoknak ezentúl minden hónapban, előre meghatározott dátumon, egy tematikus napot kell szervezniük, hogy minél inkább erősítsék a diákok közötti toleranciát. Ezeket a napokat egy jellegzetes dátumhoz kötötték. Októberben például a gyerekhét keretében, novemberben pedig épp a tolerancia napján rendezik meg a programokat – hallottuk Szabó Gábortól.

További újdonság, hogy ősztől az Erények és értékek elnevezésű, életvezetési tantárgyat is választhatják a felsős diákok, de az ezzel kapcsolatos teendőkről az igazgató még nem kapott semmilyen információt.

– A felső osztályos tanulók minden év végén kiválasztják a következő tanévre a választható tantárgyakat. Az Erények és értékek elnevezésű tantárgyat a diákok valószínűleg – ha szeretnék – felcserélhetik majd a múlt évben választott tantárgyukkal – tette hozzá beszélgetőtársunk.
Arról, hogy ettől a tanévtől minden iskolában beüzemelik azt az információs rendszert, ami figyelemmel kíséri a tanulók testi és motorikus képességeinek fejlődését, az igazgató azt mondta, hogy iskolájukban jelenleg az ötödik osztályos diákok tesztelése zajlik, a pszichológusok és pedagógusok által. Feltételezi, hogy ezek a megfigyelések a későbbiekben kerülnek majd be egy rendszerbe, erről azonban még nem kaptak részletesebb tájékoztatást.

 

Juhász Kozma Szuzanna felvétele

Juhász Kozma Szuzanna felvétele

 

Mint megtudtuk, ezentúl a magaviseleti osztályzat már második osztálytól az átlagosztályzat részét fogja képezni. A tanulók magatartási osztályzata bekerül a félévi és év végi átlag érdemjegyek közé, és beszámítódik az átlagosztályzatba is. Továbbá, ha a diák súlyosan megsérti az iskolai előírásokat, az iskolából legalább öt napra el is tilthatják.

– Szigorúbban kezelik a fegyelmi vétségeket is, de az nagyon súlyos vétség kell, hogy legyen. Az intézmény területén egyébként az elkövetkező időszakban rendőrök ügyelnek majd a biztonságra – fűzte hozzá az igazgató.

A miniszter asszony ugyanakkor azt is bejelentette, hogy az új tanévben képzést szerveznek a pedagógusok számára, mely során a gyermekek pszichológiai megfigyelésére helyezik a hangsúlyt, hogy könnyebben észrevegyék a lelki sebekkel, súlyos gonddal küzdő diákokat. Ezzel kapcsolatban Szabó Gábor elmondta, hogy a tanároknak már tartottak egy online kurzust, és úgy tudják, hogy a következő időszakban szervezni fognak személyes jelenlétet igénylő képzéseket.

Végezetül pedig kiemelte, hogy a kapott utasításokban minden iskolaigazgatót megkértek arra, hogy találjanak ki egy, a tolerancia és kölcsönös tisztelet fontosságára utaló mottót. Mint mondta, a diákparlamentben lévő gyerekek hamarosan megszavazzák az intézmény mottóját, amit aztán ki is függesztenek az iskolában, valamint a fórumaikon is megosztják.

Forrás: Magyar Szó